Interjú Franky-vel

2013.09.09. - -

Franky - Interjú


Mióta vagy benne az éjszakai életben?

Már 13 éve: kezdetben saját szervezésű rendezvényekkel foglalkoztam, majd 2003-ban kaptam első rezidenciámat.



Mi inspirált, honnan jött, hogy ezzel foglalkozz?

Mindig is a zene volt az életem, a zenében nőttem fel. Nem maradt ki életemből a külön zeneóra sem, folyamatosan nyomon követtem a hazai és külföldi toplistákat, rengeteg időt töltöttem a helyi rádiók modern zenei műsorai mellett kazettára rögzítve az ott elhangzott, szinte beszerezhetetlen újdonságokat, és persze kezdettől fogva közreműködtem az iskolai rendezvényeken, majd jöttek a házibulik, és kinőtte magát a dolog...


Hol zenéltél eddig? Melyik bulira vagy party sorozatra vagy a legbüszkébb?

2003 óta már több mint 1200 fellépést tudhatok magam mögött. Több mint 100 szórakozóhelyen volt szerencsém fellépni határainkon belül és szomszédos országainkban egyaránt, így igazán nehéz kiemelni egyet is a sorból.
8 éve vagyok a Miskolc-Egyetemvárosi bulik egyik házigazdája, évek óta a Balatonon töltöm a nyári szezont - 2011 óta vagyok a Palace Beach Club egyik resident DJ-je.

Mindkettőre nagyon büszke vagyok, hétről hétre jobbnál jobb bulikban van részem.
Emellett rendszeresen eleget teszek meghívásoknak is, a kellemes fogadtatás és a lelkes közönség pedig extra energiát ad, amit igyekszem többszörösen visszaadni nekik! :)


Milyen stílust favorizálsz?

A szórakozást és a vidám hangulatot előtérbe helyezve, közönségcentrikusan vezénylem az éjszakákat. Repertoáromban szerepel minden a retrótól a popslágereken át a house-ig, viszont a kedvenceim a dinamikus tech-house szerzemények, amikben hazánk producerei is bővelkednek. Főleg ilyen zenéket szeretek pörgetni!
Rengeteg mash-up és bootleg szerepel a szettjeimben, köztük sok saját is, de szívesen acapellázom is élőben 3. lemezjátszóról!



Milyen technikával dolgozol?

Mára már csak classic bulikon kerülnek elő a bakelitlemezeim. A kezdetektől csak a Pioneer technikáit favorizálom, jelenleg a Nexus szériával dolgozom, nagyon szeretek velük zenélni. Fontosnak tartom a folyamatos technikai (és persze zenei) fejlődést.


Mesélj néhány szóban az italt gyártó cég DJ versenyéről amin részt vettél (Strongbow).

Ez egy nagyon spontán, gyors lefolyású verseny volt, hisz a kihirdetés és döntő közt még egy hónap sem telt el.
Szabadidőmben sokat foglalkozom zenével, zenekészítéssel, viszont ritkán találom meg azt a hangzást, amit igazán keresek, így kevés zene került még végleges formájába eddig. Jelen esetben elég gyorsan megszületett az a zene, amit a fejemben elképzeltem, így be is neveztem. A top10-be kerültem, így részt vettem én is a döntőben, ahol helyezést ugyan nem értem el, de nagyon élveztem a rendezvényt és a társaságot, sok rég nem látott ismerőssel találkoztam.


Van példaképed? Kiknek a munkásságát követed, kinek a véleményére adsz?

Van, akinek a zenei világa nagyon közel áll hozzám, de példaképem igazából nincs. Nagyon sok DJ-nek követem a karrierjét a világból, mindegyiké más és más. Óriási különbségeket lehet látni a kezdetekben és az életútban is, tekintve például a zenei stílusokban való fejlődést. Igyekszem, hogy majd sok év múlva visszanézve az enyémnek is olyan szép íve legyen, mint sokukénak!
DJ kollégáim és közeli ismerőseim véleményére adok általában, ők azok, akiket mindig megtalálok legújabb elvetemült ötleteimmel! :)


Jövőbeli terveid?

Véget ért a nyár Siófokon, így én is hazaköltöztem, de már bele is vetettem magam az őszi szezon feladataiba resident helyeimen, és már folynak a meghívások egyeztetései is. Emellett úgy érzem már bőven itt az ideje befejeznem a már említett, félkész dalokat! :)

www.djfranky.hu
www.facebook.com/djfranky.hu